Az idő megint Orbánt igazolta: tíz év kellett ahhoz, hogy erre Nyugat-Európában is rájöjjenek

„Viszont az Európai Unió megint késlekedik olyan intézkedések megtételével, amelyek az európai emberek biztonságát szolgálják” – mondta Bakondi György.

Budapesten tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Szocialisták Pártja. Martin Schulz szerint az antiglobalista gondolatok jelentik a legnagyobb veszélyt Európára.
Budapesten rendezett tisztújító kongresszust az Európai Szocialisták Pártja (PES). A felszólalók Orbán Viktor bírálásának is szenteltek jó néhány mondatot.
Martin Schulz például arról beszélt, büszke arra, hogy Orbán Viktor be akarta vezetni a halálbüntetést, de az Európai Unió nyomására nem tette. Schulz az egyik legfontosabb problémának azt tartja, hogy egyre több az euroszkeptikus, holott belőlük egy is sok, és náluk még nagyobb veszélyt jelent az antiglobalizmus gondolata.
A PES bolgár elnöke, Szergej Sztanisev, aki a magyar kormány plakátkampányát is kritizálta, hangot adott azon véleményének, miszerint a Fidesz megszabadítja Magyarországot az európai értékektől.